2011. április 21., csütörtök

Raymond Queneau: Stílusgyakorlat

a Komédium Színház előadása,
1995. március 3.

TV-felvétel

rendező: Salamon Suba László

szereplők:
Gáspár Sándor
Dörner György
Bán János



Raymond Queneau 1947-ben írta meg Exercices de style (Stílusgyakorlatok) című könyvét. A kötet legelején egy apró, hétköznapi történetet olvashatunk. Egy férfi felszáll a buszra, ahol lökdösődésbe, majd szóváltásba keveredik. Később ugyanez a személy a pályaudvar előtt találkozik a barátjával, aki szóvá teszi, hogy túl hosszú a kalapján a paszomány (díszítőzsinór). A kötet további oldalain ugyanezt a történetet olvashatjuk 99 különböző stílusban. Táviratilag, dadogva, költőien, jegyzőkönyvbe mondva, színdarabként, verselve. Humorosan, zaklatottan, gyászolva, drámaian...



a Komédium Színház színpadra vitte a könyvet. A Stílusgyakorlat című előadásban, szünet nélkül mintegy negyven féle módon adja elő Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor a fenti történetet. Az előadás pedig remek, hiszen a készítők minden belevittek, amit a színház adni tud a leírt szöveghez és mindent ki is hoztak belőle amit lehetett. Azont túl, hogy a jelenetek a szöveghez hűen vidámak, drámaiak, lassúak, zaklatottak, a képi világukban is folyamatosan váltogatják a stílusukat. Láthatunk a színen két írót, akik ugyanannak a titkárnőnek diktálnak, van boncolóorvos, rap-banda és kényszerzubbonyos beteg.



Kép
Formátum : avi, DivX 5
Duration/String : 1ó 24perc
Adatsebesség : 1 301Kbps
Szélesség : 640képpont
Magasság : 480képpont
Képarány : 1.455
Képsebesség : 25,000fps

Hang
Formátum : AC-3
Csatorna : 2csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 48,0KHz

http://data.hu/get/4403675/Stilusgyakorlat.part7.rar
http://data.hu/get/4403677/Stilusgyakorlat.part2.rar
http://data.hu/get/4403678/Stilusgyakorlat.part1.rar
http://data.hu/get/4403680/Stilusgyakorlat.part4.rar
http://data.hu/get/4403681/Stilusgyakorlat.part3.rar
http://data.hu/get/4403683/Stilusgyakorlat.part5.rar
http://data.hu/get/4403684/Stilusgyakorlat.part6.rar
http://data.hu/get/4403685/Stilusgyakorlat.part8.rar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése